A feminizmus, mint vallás

Sokan nem értik, mi is a baj a feminizmussal. A feminista mozgalom ugyanis nyilvánvalóan pozitív dolog, a nők egyenjogúságáért folytatott küzdelem. Ez egy sikeres mozgalom, aminek a legfőbb értéke, hogy az egyenjogúság fogalmát természetessé tette a modern polgári demokráciákban. Tudjuk, hogy sok helyen a világon még szükség van arra, hogy a nők egyenjogúságáért kiálljunk, küzdjünk. Ahol elnyomásnak, üldöztetésnek vannak kitéve, ha nem illeszkednek bele az elnyomás rendszerébe. Nálunk azonban, a világ boldogabbik felén már régen megvalósult az egyenjogúság, így a feminista mozgalmak is irányt váltottak. A hatvanas évek szexuális és baloldali forradalmai kikövezték az utat a nők szexuális és önrendelkezési jogai felé is, mint a fogamzásgátlás vagy az abortusz kérdése. Ahogy ezek természetessé váltak, a feminizmus mozgástere beszűkölt, a célok kezdtek elfogyni, a nőszervezetek számára viszont létkérdéssé vált a harc folytatása.

Úgy tűnik, a kilencvenes évek elején a nők jogaiért való küzdelem átfordult a női dominanciáért való küzdelembe. A politikai gondolkozást egyre inkább kezdték meghatározni azok a nőszervezetek, akik ideológiai harcnak tekintik a feminizmust. Egyre inkább a társadalom és a férfiak ellen kezdtek el küzdeni és ennek szellemében alakítottak ki egy máig makacsul élő eszmét, amit modern feminizmusnak nevezhetünk és aminek a lényege az állandó patriarchális elnyomás szajkózása, a férfiak erőszakos természetének kihangsúlyozása, a férfidominancia elleni küzdelem alapvetővé tétele, a női kvóták kiharcolása, a nőkkel szembeni pozitív diszkriminációs törvények szorgalmazása. Ez a mérsékelten agresszív irányzat azonban folyamatosan termeli ki a durva, férfigyűlölő szervezeteket is, amik nem csak egyszerűen dominancia-harcot folytatnak, hanem gyűlöletet is terjeszetenek a férfiakkal szemben, az erőszakot a nők részéről elfogadhatónak tartják. Ilyen blogunk névadója, a Gumiszoba oldal mögött álló szervezet is, de a magyarországi feminizmus nagy része is gyűlöletpropagandát folytat. Gondoljunk például a férfierőszak kampányra vagy a sikeresen kiharcolt, férfiakkal szemben diszkrimináló nyugdíjtörvényre.

A modern femizmus tehát egy - lényegében baloldali - ideológiává vált. A lényege, hogy a nők mindenben jobbak, de a férfiak elnyomása miatt ez nem látszódhat számos területen, így a politikában, a felsővezetésben, a hadseregben, azaz csupa olyan területen, ami az irányítással, a dominanciával függ össze. Tézisei vallásos jellegűek lettek. Hinni kell bennük és az elutasítókat nevetségessé teszik, kirekesztik és megpróbálják rávenni a társadalmat is, hogy szégyenítse meg őket. Ennek a vallásnak a középponti eleme a Nő. A nőiség isteni jellegűvé vált a számukra, aminek az élet minden területén meg kellene nyilvánulnia, hiszen ez képviseli a jót, a békét a rossz, elnyomó és erőszakos Férfival szemben. Ahogy a Gumiszoba is fogalmaz, a férfiak általában rosszak és elnyomóak, így a nőknek bármihez joguk van, akár ahhoz is, hogy ugyanolyanok legyenek, mint a Rossz Férfi, mert ők áldozatok.

Minden valamirevaló vallás alapja az áldozatkultusz. A feminista vallásban az áldozat a Nő, aki feláldozza magát a férfi párjáért, a családjáért, a munkahelyéért és bár ezekben tökéletesen teljesít (ha nem, annak a férfierőszak lehet az oka), mégsem értékelik, sőt durván elnyomják. A Nőnek a világért hozott áldozata épp olyan szellemi valóság, mint Krisztus áldozata. Ahogy ő eltörölte a világ bűneit, úgy képes a Nő eltörölni a Férfi - azaz a gonosz - művét, a háborúkat, erőszakot, versengést és így tovább. Ebben a vallásban a Nő a megváltó, és csak arra van szükségünk, hogy elfogadjuk, természetesen így neki kell uralkodnia, letaszítva a rossz és gonosz Férfit a trónjáról. A férfiak erőszaktevők, ezt állandóan hangsúlyozza, beleégeti a társadalmi közbeszédbe, "férfierőszakról" beszél és a családon belüli erőszaknál is egyértelművé teszi, hogy a férfiakra gondol. A vallásokban fontos elem a gonosszal szembeni küzdelem, ezt a feminizmusban a férfierőszak testesíti meg. Az egyenjogúságról elterelődött a figyelem, mivel az nem igazán alkalmas már a harcra, ezért megteremtették a jó és gonosz ellentétét, ahol mindenkinek a férfierőszak és férfiuralom ellen kell harcolnia.

Ellentétben a konzervatív feminizmus ellenes mozgalmakkal, amelyek a hagyományok védelmében vetik el a hagyományos feminizmust is, én a modern, férfigyűlölő, agresszív, áltudományos, vallási jellegű feminizmust kritizálom. Amit a Gumiszoba képvisel, de ami általánosan jellemző ma a nyugati feminista szervezetekre.